Megint jó sokat kellett várni rám, óriás pörgés van szokás szerint. De itt vagyok újra!!! Bele is vágok akkor. Nyissz.

Tavasszal SP elhívott a Standardre. Akkor még nem gondoltuk volna, hogy így meg fogja enni a média a cuccot, de megette jól. Júniusban elkészült az Állj meg-klip, ezzel berobbant a kiscsávó. Aztán jött egy kis vonalváltás is, azóta teljesen elhagyta Krisztián a reppet. Szerintem ez jobban is áll neki. Nyáron többször volt közös fellépésünk, az erről készült videóknak elég nagy és elég jó visszhangja volt. Szerepelt a tervek között egy közös cucc, de nem lett belőle semmi, azt még a „váltás” előtt beszéltük meg, utána meg már máshogy alakultak a dolgok. Egy számot sikerült összehozni, a szeptemberi albumom címadó dalát, a Kell az új is-t. Jobb is így, attól hogy haverok vagyunk, a zenei ízlésünk még nem kell, hogy egyezzen. Arról nem is beszélve, hogy a legszerelmesebb szövegem olyan, mint SP-nek egy alap megfejtése, más témákat érintek máshogy. Mielőtt azt hinnétek, hogy át is ugrottam a nyarat, kezdhetitek nem azt hinni, mert nem ugrom át. Tavasz végén – nyár elején megkeresett Hosszú Zsolti, hogy csináljunk egy élőzenés bulit, nyomulhatnánk, dobjunk össze pár számot. Ez óriási ötlet volt, az egész album hangulatát felnyomta az éneke és az alapjai is sokat dobtak a projekten. Szóval a forró évszak albumkészítéssel telt, mondhatnám sztárosan meg nagyzolva. De nem vagyok sztár meg nem szeretek nagyzolni, ilyen alapon minden hónap "lemezkészítéssel telik", mert mindig töröm a fejemet valamin. Óriás volt a tavalyi nyár, vitt az őrület magával rendesen. Kidobtam a DörrMe-klipet, amiből egész komoly medvegyűjtő akció lett. Durva volt látni, hogy sokan hozták a macit a party-ba. Azért ilyet se látsz sűrűn rapbuliban, meg nem rapbuliban sem. Megapoén. Már mondtam, hogy szeretem kicsit felforgatni a dolgokat, ezzel azt hiszem, sikerült is. Ősszel megérkezett a „Kell az új is”, ami azóta már letölthetővé vált. Ez megint egy kicsit visszafogottabb cucc lett, egy csúnya szó van az egész albumon. Akit érdekel egy kicsit bővebben, itt egy kritika. Októberben jött volna ki a Rejtenélek című dal klipje, de sajnos semmi nem alakult jól. Sietnünk kellett volna, mert Zsolti október végén ment ki Németországba. Siettünk is, csak egy másik klip lett belőle, a Jó lesz így, miután a másik befuccsolt. Egyik este kitaláltuk, hogy mielőtt Zsolti lelép, csináljunk gyorsba valami videót. Másnap délután leforgattuk az egészet, rá pár napra feldobtam youtube-ra.  Nem annyira a nagyközönségnek szólt, inkább egyfajta emléket állítottunk a  közös „munkának”. Persze az új lemezen is lesz több Zsoltis dal, de így már más az egész, hogy kinn él. Ahogy stúdiózni is más már, ősz óta vége annak, hogy átugrom a Pixihez pár sörrel, hiszen szeptemberben felköltözött Pestre. 70 km-rel több utazás, de nem halok bele. Csak így ritkábban találkozunk. Jót tett neki az új légkör, csak vigyáznia kell, hogy ne hajtsa túl magát, mint a múlt héten. Kicsit betett a napi hat energiaital, kávé, cigi meg a meló rogyásig. De legalább most leállt a cigivel. Én nem dohányzom, meg nem is szeretem, ha számomra fontos emberek cigiznek. Azt meg végképp nem kedvelem, ha egy csaj nyomja. Saaajnos ez van. Próbálok mindig mindenkit lebeszélni, de nem olyan egyszerű, van aki nem is akar leszokni, van aki meg elvan évekig a „már leszokóban vagyok”-dumával. Jó, nyilván nem érthetem ezt, mert sosem szoktam rá, kétszer kipróbáltam, de nem jött be. Értelmetlennek találom. Talán nekem nem sikerült előcsalogatni belőle azt a varázst, amit másnak igen. Szörnyen zavarna, hogy a kezemnek meg  mindenemnek cigiszaga van. Attól is kivagyok néha, mikor hazajövök buli után és bűzlök a füsttől. Ejj, hát nem elkalandoztam. Ennek aztán sok köze van a rapstory-hoz. Őő, hol is tartottam? Változások, ősz! Az a megtiszteltetés ért, hogy szeptembertől az AP! társműsorvezetője lettem, azóta hétfőnként Ecküvel nyomatjuk a rapműsort, de néha-néha Pix is leugrik. Kész branddé kezdi kinőni magát ez az apposdi, sok tervünk van még... Jut eszembe, Blokk! November végén kaptam négy napra egy kamerát az MTV-től, hogy vegyem fel, hogy telik a napom. Ez később le is ment, meg fel is raktam youtube-ra, de töröltem, mert a ígyis már kaptam a figyelmeztetést, hogy a Viacom tulajdonában lévő videókat nem lehet feltölteni, blablabla. De nem csak ezért szedtem le végül, hanem mert nem tetszik. Éppen szakítás után voltam, szörnyű idő volt végig, nem adta annyira a szitu, ez látszódik a videón is. Árnyéka voltam önmagamnak, hülyeségeket beszéltem, nem annyira jó az a felvétel. Rosszul nem jött a dolog, hisz egy, aznap éjjel rögzített részeg freestyle alkalmából megszületett a Getyigránát. Vicces, hogy először magamtól hallottam ezt a szót, másnap visszanézve egy képszakadásos este után. És akkor helyben is vagyunk, decemberben kidobtam a „gránátot”, nagyot robbant, zsíros látogatottságot produkált minden megjelenési felületen, szeretitek. Szilveszter előtt még kijött a Snow Attack című dal és ezzel a 2008-as év is véget ért. A rapstory viszont még nem, nemsokára érkezem az utolsó résszel, amiben összefoglalom az eddigieket, a hip-hopot, ahogy régen elképzeltem és ahogy most áll.

Valahogy a Vesztegzár nagy számkitalálós hely lett a számomra, ott született meg a Sörszagú is tavaly előtt, de hogy még mondjak példákat a Getyigránát és a Van sok söröd is. 2007. februárja körül kezdtünk el többet fellépni a Vesztegben, akkor elindult egy folyamat. Hogy mi lett belőle, tapasztalhatták, akik ott voltak múlt héten az AP! Party-n. Úristen. Rengetegen voltunk, óriási volt. ’07-ben megvettem az első kamerám, így februárban elindítottuk viszonylag komolyabban a hiphop.hu/tv-t és rá nem sokkal szerkesztője lettem az ország elsőszámú hip-hop oldalának Eckü és a főszerkesztő, Soka mellett.

Régóta érlelődött bennem, hogy kellene csinálni egy olyan albumot, amin a kedvenc külföldi alapjaimra reppelek. Ez létre is jött májusban, Parappa név alatt, olyan dalokkal mint a Tudinni, a Háromból Három, a Matek után, amik azóta is a fellépéseim részei. Nem szeretek buliban lassabb vagy sírósabb számokat nyomni, de szerintem az emberek nagyrésze sem szeretne eret vágni szombat este, inkább megcsinálom a hangulatot, amennyire csak tudom. A Parappa óta keringenek ilyen tévhitek rólam, hogy én azóta csak bulis számokat nyomok, semmi gondolkozósat. Tény, hogy több a partytrekk, de ha megvizsgáljuk az albumot, a 20 dalból 8 komoly, az ezutáni Eufória EP-ről nem is beszélve, amin öt dalból egy bulis. De arra majd kitérek, mikor odaértem. Vagy ott van példának az „Aki nem is tudott élni”, ami egy nagyon mély trekk, vagy a Maradsz itt, a Kavarj fel és a Leszek én. Sajnos nemrég született a hip-hopnak egy szektája, akik gondolkodás nélkül megesznek bármit és nem néznek utána, hogy mi hogy van igazából. Pedig fontos lenne, de ahogy a vak embernek sem tudom elmagyarázni, milyen a piros, úgy a korlátoltnak sem, hogy miért korlátolt, mert korlátoltságából, esetleges elvakultságából adódóan nem fog eljutni az agyáig. Talán ez a legnagyobb gáz itthon, hogy aki mondjuk egy-két éve benne van ebben a körben, vagy a kör kisebb részében, egyből azt hiszi, hogy szakértő, hogy mindent tud. De hagyjuk is ezt… Életem legőrültebb nyara ebben az évben volt, tagja lettem a Mideastouchnak, rájöttem hogy a Dorka Party jó, meséltem a királylányról és még kijöttem jópár videóval, aki szeretne visszatekinteni, meg tudja lesni a régi cuccokat a youtube-omon. Amit fontos rólam tudni, hogy állandóan megújulok, mindig változok, változtatok. Évente egyszer legalább, de inkább kétszer. Szükségem van a folyamatos újításokra, nem tudok leragadni egy dolognál, nem vagyok a megszokások híve, nem szeretem őket. Ez a zenében is így van, ezért jövök ki mindig valami mással, újjal. Gyerekkorom óta őrült vágyam a világ felforgatása, kicsit belenyúkálni a rendszerbe, így vagy úgy. Egyre inkább át tudom magam adni a zenében, fel merek rúgni akármit. Ha épp attól érzem jól magam, hogy house-t csinálok, akkor azt nyomom, szinte mindenevő vagyok zeneileg és amit lehet, ki is próbálok.
2007. októberében elindult Ecküvel és Pixával az AP!, ami nagyon nagy lépés volt, hiszen azelőtt csak a Kinxtime ment itt a közelben. Amúgy abből a műsorból is kivettem a részem, bementem párszor Soka helyett, volt gitáros – éneklős – reppes műsor, de például akkor is én vezettem a műsort, mikor Nas meglógott a Crazy Styles pénzével és a szervezőkkel tisztázni kellett a dolgot. Van ami jól sikerült, van ami nem annyira, de az ember mindig tanul a hibáiból. Ősszel megintcsak túlestem egy változáson, rendet raktam a kis buksimban és elkezdtem sokkal pozitívabban hozzáállni az életemhez meg úgy mindenhez, hiszen ha úgy is lehet, miért ne? Elkezdtem sokkal több vidám zenét hallgatni, rendszereztem az életem. Ha csak fél órát rászánsz, hogy elgondolkodj magadon, már sokkal tisztább a kép, hogy mit szeretnél, miért szeretnéd, egyáltalán mik azok a dolgok, amik elszomorítanak vagy épp boldoggá tesznek. Kicsit most papolósnak tűnök meg lehet hülyének is néztek, de ezek számomra fontosak. Steve Jobsnak volt egy nagyon érdekes beszéde, ezúton ajánlanám mindenkinek, katt ide érte! Szóval teljesen ráálltam a pozitív gondolkodásra, szerintem annál nincs jobb, mint mikor valakit tényleg a szeretet éltet, nem a gyűlölködés meg a másik baszogatása. Ez a hangulat ivódott bele a decemberi minilemezembe, az Eufóriába. Elkezdtem játékosabban reppelni, játékosabb szövegeket írni, erre jó példa az Egy kicsit, ami az egyik kedvenc számom az összes közül. Hmmm… Fújjuk el a narancssárga felhőket… A "Hol vagy" kicsit a Kínospontos időkre utal vissza, a címadó dal egy nagy-nagy adag happy menü a szeretetre éhezőknek, itt-ott kis romantikával fűszerezve, az I love hip-hopban pedig elmesélem, mit jelent nekem ez az egész, hogy jutottam el a gyerekkori kazettáktól idáig, egyfajta dicsőítése a zenének, a hip-hopnak ami olyan durva lesz itthon, olyan durván fejlődik, hogy az szinte hihetetlen. Nyílnak a kapuk, a produkciók egyre minőségibbek, mindenki folyamatosan lépked felfele, egyszóval egyre feljebb kerül a léc. Lassan már a kőreppesek is elnövik a „mainstream”-dolgok, a vezető tévék – rádiók kötelező utálatát, a nyitottabb előadók köpködését, mondhatnám úgy, hogy a nyuszika elkéri a fűnyírót és meg is kapja, ha ismeritek a viccet. Aki nem, annak itt van: „A nyuszikának nagyon nagy a fű a kertjében és kölcsön akarja kérni a medve fűnyíróját. Ahogy közeledik a házához, töprengeni kezd. "És mi lesz, ha a medve letagadja, hogy van fűnyírója?" Tovább variál: "Vagy azt mondja, hogy van neki, de éppen elromlott. Vagy hogy már kölcsön adta a rókának." Végül: "De az is lehet, hogy nem adja ide, mert legutóbb eltörtem a biciklijét." Végre odaér, becsenget, és amikor a medve kinyitja az ajtót, a nyuszika ráförmed: "Tudod mit medve, baszd meg a fűnyíródat"!”

Ez év decemberében megintcsak egy nagy lépés történt a reppben, megrendezésre került ugyanis az első hip-hop díjátadó gála, amin akkor be is juttattátok az első ötbe a Háromból Három című poénvideóm. Ez elég meglepő volt, mert csak egy délutáni hülyéskedés az egész, nem is nevezhető klipnek. A youtube kétszer törölte, így az én useremen fenn sincs, de a cenzúrázott verziót megtaláljátok a nagy videomegosztón. Annyit jelent a cenzúrázottság, hogy egy mozgókép ki lett takarva, amin egy néni egy kutyával „jól érzi magát”. A Maradsz itt-nek is elkészült félig a klipje, de végül annyiban maradt a dolog. Sokat jelentett nekem az a dal, kicsi lezárása a bandázós korszaknak, mikor az ember egész délután lenn lóg a téren, nem kell ragoznom, vágjátok sokan a fílint. Évvégén SP is belépett a Mideastouch Krewba. Most eltolom a bringát, aki lemaradt volna a szombati Blokkos mókáról és érdekli, hogy adnak-e reppért sajtburgert, az nézze csütörtök éjjel az ismétlést az MTV-n, vagy várjon péntekig és megnézheti a honlapon! Pá!

Most mesélek kicsit a Club Pokol történetéről. Úgy indult a móka, hogy Rich-Zed kitalálta, csináljunk valami kamugengsztert, kicsi fikaként az azóta is futó ilyen jellegű csapatoknak. Írtunk Pixinek, hogy dobjon már össze egy Fiftis alapot. Ez megtörtént, öt perc múlva küldte is msn-en. Rá nem sokkal kigondoltuk, hogy ehhez klipet is kellene csinálni. Pár hét múlva már a Vesztegzárban buliztunk klipforgatás címszó alatt. Az volt a mókás, hogy délután elkezdtük a videózást, aztán mire feleszméltünk volna, este lett és egy nagy party lett az egészből, éjjel kettőig tartott, adtunk a hangulatnak. Csak a gáz az volt, hogy a lényeg, a felvétel  nem lett szép, mert nem használtunk túl komoly kamerát. Dorka beállt rendezőnek és ő vezényelte le az egészet. Ekkor jöttünk rá, hogy ő jól jöhet nekünk a későbbiekben. Ezt az anyagot ki is hajítottuk a kukába és a többit már rábíztuk. Jól tettük, mert nekünk csak a kamerát, operatőrt és a fényeket kellett elrendezni, a kocsikat, csajokat meg úgy lényegében mindent ő intézett. Lenyomtuk megint a forgatást, bár most party nem volt, de zsír kamera igen. Nem ragozom tovább, októberre elkészült a klip.

Ami para, hogy voltak olyanok, akiknek nem esett le a vicc annak ellenére sem, hogy ilyen neveken futunk benne, mint PUL-T, 50 CENTI vagy FEHÉR TENYÉR. Az egész egy nagy paródia. Bár igaz, ami igaz, csak azoknak nyilvánvaló, hogy ez hülyeség, akik ismernek minket... Rázd a segged, rázzad meg. Szerintetek hány millióan írtak ilyen szöveget? Ez épp olyan, mint a Dörr Me, annak is az a lényege, hogy 10-ből 7 számba már biztosan hallottad, hogy touch me – feel me, ezt gúnyolja ki az egész. Hogyha touch me – feel me van, akkor legyen Dörr Me is, kábé annyira lehet komolyan venni. Meg a Club Pokolt is, már a cím is egy vicc, ha valaki komolyan jön ki ilyennel, én röhögöm körbe. Többször éreztem ezt, hogy nem esik le a poén minden fejben, így van a Háromból Három című dalnál is. Jönnek a megfejtők, hogy én mindenkit lekurvázok, hogy nem poénból reppelem. Felesleges belemagyarázni hülyeségeket, a dalban a lányok bizonyos típusáról beszélek. Ribancnak lenni a legkönnyebb. Épp a nemtetszésemet fejezem ki aziránt, hogy manapság egyre kevesebb a megbízható, normális párkapcsolatra képes csaj. Egy erős sarkítás az egész szám, tele van túlzásokkal, így mutat rá a mai parákra.  Arról nem beszélve, hogy nyilván nem kurvázom le a saját anyám és felmenőim, a tieteket meg pláne. Hálaégnek azért a többségnek leesett a dolog, nem túlzok, ha azt mondom, több csajtól kapok jó visszajelzést erre a dalra, mint fiútól.

Úgy örülök, hogy nem hiszitek el. Végre a végére érkezik ez az utálatos január, maga a megváltás lesz a február. Egy csettintés és itt a tavasz, közeleg az AP!-party, és Hosszú Zsolti barátom is hazalátogat jövő hónap közepén, szóval pörgősre fordul a szitu. Beindítjuk az évet most már igaziból is. A mocsok idő miatt eléggé elcsúsztak a videós dolgok, de ma belevágtunk ismét a forgatósdiba. Hajtás volt szinte egésznap, ezért jelentkezem most kivételesen éjjel az írással.

Na repüljünk vissza a múltba, életem talán legszerencsétlenebb évébe. MOST.

2006. március 18-án megvolt a Beton forgatásának harmadik napja is. Ezután, mivel 0 Ft volt a költségvetése a klipnek, én meg még nem próbálkoztam vágással és a gépem se lett volna elég hozzá, egy havernál lyukadtunk ki ex-tévés barátommal, Burcsival, akivel azóta is pusztulunk a szerencsétlenségen, ami végigkövette a videót. Szóval haver gépére felnyomtuk a cuccot, de egy idő után elkezdett csúszkálni minden a programban. Második nap rájöttünk, hogy itt nem fog menni a meló. Burcsi hálaégnek el tudta intézni, hogy egy tv-stúdióban rakhassuk össze a vidijót. Ott is ment a hercehurca, vinyópara, géppara és egyéb finomságok, az érzés, mintha egy egész pechtorta repült volna az arcunkba. Nagy nehezen végül összeraktunk egy verziót, de elég ritkásra sikeredett a vágás, ezért arra jutottunk, hogy még kell hozzá forgatni pár részt. Ez is megtörtént, ismét eltelt pár hét. Közben még ezen kívül is sikerült ötezer akadályba ütköznünk, nehezen haladtak az utómunkálatok, a színezésre sor sem került. A lényeg a lényeg, végül június 23-án sikerült befejezni az előző év novemberben megkezdett klipet.

Azért ekkor, mert aznap mentem AC-táborba és az új lemez multimédiás részére már fel akartam dobni. Emlékszem, éjjel egykor ballagtam hazafele, otthon alvás helyett még gyorsan kiírogattam a Mélyvárosi Álmokat, hogy táborba már tudjak vinni. Fél éjszaka írtam és reggel, mikor keltem vettem észre, hogy felcseréltem két számot. Lemezek kukába, kezdhettem újra. Amúgy nem vagyok az utolsó pillanat embere, de akkoriban talán még az voltam. A ’06-os tábor is fergeteges volt, igazi nyári fílin, dögmeleg, strand, egy hét őrület. Éppen ezután a kis vakáció után született meg SP lemezére a Pofátlanok című dal. Annyit súgnék csak meg, hogy a táboros élményekből is merítettem az első pár sor írása közben. A Mélyvárosi lemezem fotóit is SP készítette a metróaluljáróban. Nem akartak nekünk engedélyt adni, aztán olyan 20 perc macera után kiderült, hogy okés, lehet, de nem használhatjuk az állványt. Úgy kellett kiküldeni az állvánnyal haversrácot, hogy elhiggyék, nem fogunk arról fényképezni. Vicces volt.
Kifele menet meg akartak minket büntetni, mert nem vettünk vonaljegyet, de hálaégnek pont gyereknap volt, így kivételesen elnézték nekünk ezt a kis "botlást". Ha már SP, akkor Sopron, 2006. ősz. Ezen a bulin tanultam meg, hogy nem szabad túlzásba vinni a piázást fellépés előtt. Sikerült sajnos elég készre innom magam… Nekikezdtem a fellépésnek, a dj addig kiment, pörögtek cédéről az alapzenéim. Ez eddig még oké is, csak elkövettem azt a hibát, hogy az instrucédét rosszul írtam ki, így egy-két trekk helyett csend került a lemezre. Gondoltam oké, akkor nyomom akapellába. A szövegemet érteni nem lehetett, mikor épp nem felejtettem el, akkor sem szerzett valami nagy boldogságot a kis közönségnek.

Sajnos vagy nem sajnos, túllőttem a célon. Szerencsére azóta nem történt több ilyen és amint azt ti is tudjátok, 'ha Tomika Tudinni betolja a képét, akkor elindul a party'. Tolom a fellépéseket, pörgős mixszel, folyamatosan mozgatom a közönséget. 100%-osan party mc-nek vallom magam. .

 

2006. talán életem legrosszabb éve volt, mindenhova követett a balszerencse. De fogalmazhatunk úgy is, hogy balfasz voltam. A januárt fellépéssel kezdtük, Kínospontostul. Azt találtuk ki, hogy beöltözünk fiúcsapatnak és az akkoriban futó West Company Á-á-á című számát pléjbekeljük el. Ez meg is történt, hajnali fél négykor léptünk a színpadra és ingben, neonsapkában óriás Shygys-os ugrálásba kezdtünk, tök jól ment. A csúcsjelenetnél mindegyikünk kirántott egy tangát a gatyájából és bedobtuk a közönségbe. Ez vicces is volt, csak az volt a fő para, hogy az emberek nem vágták le, hogy poén és táncoltak a dalra…. Ez gondolom a fél négynek is köszönhető volt. Mi jól szórakoztunk, az a lényeg. Van róla videó is. Egy csomó mindenről van különben, olyan 80 óra felvételem van. 2011-ben kidobok egy dévédét, azon nagyon sok durva cucc lesz. Na vissza a múltba… Elég hülye korszakomat éltem ebben az évben, dacos voltam eléggé. Ilyenkor már évek óta bandáztunk, megcsináltunk egy csomó hülyeséget, nyomtuk keményen a reppesdit. Voltak helyek a városban, ahova megfogadtuk, hogy nem tesszük be a lábunkat. (Persze ezzel nem voltunk egyedül, vannak akik máig is így nyomják.) Ilyen volt a West is, ahova szerveztek egy hip-hop bulit, konkrétan Steph és a Saláta Magazin. Kiírtam fórumra, hogy nem tartom jó ötletnek, hogy épp ott legyen party, mikor a reppesek nagyrésze utálja felénk a klubbot. Ebből elindultak a bonyodalmak, hogy én meg akarom fúrni az egészet, sőt, odáig elkorcsosodott a dolog, hogy Fanka már azt mondta, miattam nem volt szinte senki a bulin, amin egyébként többek közt Artoscsaba lépett fel. Tőle később bocsánatot is kértem a beírásért. Egy tízperces bazmegozós telóbeszélgetés után egyébként Feritől is. Nem értem máig sem, hogy miért lett volna nekem biznisz megfúrni azt a party-t? Abszolút nem a rossz szándék vezérelt, de sajnos vannak olyan emberek, akik egyből a legrosszabbat feltételezik a másikról. De ez már nem engem minősít. Hozzáteszem, hol vagyok én attól, hogy azért ne menjenek el emberek egy buliba, mert én azt írom egy fórumba. A Feri VS Világ-konflikusnak én itt váltam a részévé. Ebbe nem kívánnék jobban belemenni, szerintem így is ki fog rólam derülni megint, hogy drogos vagyok és nihilista, sőt, maga a sátán. Rengeteg elmélkedés és beszélgetés után Soka meggyőzött, hogy egy esélyt legalább adni kell, menjünk el a buliba és ha tényleg olyan rossz, akkor elfogadja, hogy nem tetszik. Makacs tizenéves kölykök voltunk, furcsa elvekkel, de Soka addig-addig mondta, míg be kellett vallanunk; butaság elítélni egy helyet a hírneve miatt, addig nem alkothatunk véleményt, amíg nem voltunk benn. Pár késelős újságcikkből indultunk ki, meg abból, hogy egyik haverunkat fejbedobták ott sörösüveggel. Szóval Ákosnak sikerült fúrnia egy léket a már enyhén olvadozó gyerekdac-jegünkbe, bár a "földalatti mivolt" és az elszigetelt "réteg"-lét nem engedett olyan könnyen kifogni magán. Ahhoz hogy levetkőzzük tinibüszkeségünket és elinduljunk a megnyílás felé, még kicsinek bizonyult a Soka által bedobott csodatevő horog. De kezdésnek jó volt. Hujj, de megcsavartam. A lényeg, hogy rá kellett jönnünk, hogy a hely nem is rossz, kifejezetten megtetszett mindannyiunknak, így az ezutáni bulikat már látogattuk is. Rá nem sokkal, február közepén elbúcsúztattuk a Big Wheel-t, így lett legenda a magyar underground hip-hop világítótornyából.

És akkor februárig jutottam csak el egy blogbejegyzés alatt. Szééép. Ma korábban nekikezdünk a pendülésnek, szóval készülődöm és belevetem magamat a délutánba, estébe, éjszakába, mert a péntek az én napom.... Jó hétvégét mindenkinek!

És egy kicsit előrevetítve a következő írást és a Beton-klip körüli hercehurcát, itt egy régi videó:

Szita szita péntek, szerelemcsütörtök, blogszerda. Ismételten.

Mielőtt belekezdenék a nagy mesélésbe, figyelmetekbe ajánlanék két videót, az egyikben bemutatjuk, hogy hol szoktunk hétfő esténként Appogni, [ katt ide a videóért ] a másik az AP! Tévé harmadik adása, Mc Gőzzel. [ katt ]
A 2005-ös tábornál fejeztem be, kutakodok az agyban teljes erővel… Hűűűű, szép nyár volt. De ha mindenbe belemennék, ötszáz részes lenne a rapstory.
Ha valamire rájöttem életem során, hogy sokszor ha hülyén is alakulnak a dolgok, nagyon nagyon sok eseményre nem lehet azt mondani, hogy véletlen. Régen, amíg buszoztam, a 11-essel jártam haza. Ez az a busz, amin odajött hozzám Zselenszky, hogy látta az It’s Rite-os reppemet a tévében és tetszik neki, akár dumálhatnánk valami közös dologról is. Óriási megtiszteltetés volt, hiszen az Eleven Hold klipjei már akkor futottak a tévében, mikor én kis hülyegyerek voltam és annyit fogtam fel az egészből, hogy milyen hosszú haja van az énekesnek. Napra (mert én így ismertem meg és nem tudok átszokni a mostani művésznévre) mindig is úgy tekintettem, mint valami különleges lényre, akiből valami megmagyarázhatatlan erő sugárzik. Tudom, hülyén hangzik, de ezt nem tudom elmagyarázni. Ha Jézus élne,  vagy hogy tovább bonyolítsam a bolond szálakat, ha Jézus újjá született volna, akkor valami olyasmi lenne, mint Zselenszky. Nem viccből mondom, olyan a kisugárzása, olyan nyugalmat ad, hogy az valami hihetetlen, én még egy ilyen embert nem ismerek. Nagyon sokat kutakodik, fantasztikus világnézete van, már-már különös, hogy mennyire szerény. Rá még visszatérünk. Ezekben az időkben nem volt netem, ezért netcaféba jártam, ahol egyszer kicsit elment az idő, így a buszom hamarabb a megállóban tudta magát, mint én. Ekkor jött oda hozzám Papi, hogy látta a klipem, lesz egy bulija ésatöbbiésatöbbi. Szóval a 11-es busz még egy fontos emberrel ismertetett össze. Ahogy Zselenszky-től, Pappertől is sokat tanultam Látjátok, mikre nem jó, ha nálatok idősebb és bölcsebb emberek barátkoznak veletek. Persze ez sem mindig zsír, de arról szerintem már írt párszor a Zsaru Magazin. Amúgy Papinak köszönhetem a weboldalamat is. Jahh, nem, Papi nem a papám és nem hatvan éves. Na de tényleg nem akarom, hogy arról szóljon a blog, hogy fényesre nyalok helyeket. Lépjünk tovább. '05-ben megcsináltam életem első rajzfilmjét photoshoppal, kockánként. Aranyos lett. Mindig van valami karakter, amit/akit kitalálok és rajzolgatom, ragasztgatom. Az egyik mostani például a kis kék figura, akit a „Kell az új is” borítóján is láthattok, ő Mosoly névre hallgat. Olyan három évig nyomtam amúgy a street art-ot is, ha lehet ilyen nagyképűen fogalmazni. Erről majd még mesélek. A plusz vicc, hogy a rajzfilmzenének egy részét is én csináltam, régen kipróbáltunk haverral poén szinten minden műfajt a metáltól a faludenszig. A fiúcsapatunk neve Forró Narancs volt, a metálé Hétfő Reggel, mindet nem sorolom fel, mert a végére már olyan 20 féle "produkciót" számoltunk. Néha jó érzés direkt szart csinálni, egy kicsit gúnyolódni.

Szeptemberben kijöttem a Másik fél maxival. Ez az a maxi, amivel a legkevésbé vagyok kibékülve, nekem már nagyon nem tetszik, egyszerűen szörnyű. Rá két hónappal kidobtuk a Kínospont-lemezt Drezzickkel és Kredittel. Itt még a szomorúbb vonalat nyomtuk, egy albumig létezett ez a felállás. Lassan kezdett világossá válni, hogy ki gondolja ezt komolyan és ki nem. Jobb is, mert szeretek szólóban nyomulni, ez az én világom, nem kell senkit noszogatni. Októberben elkezdtük „forgatni” a második klipemet, a Betont, amire így utólag nem vagyok túl büszke, de amin az végigment, na azt nem ajánlom senkinek. Ha nem velem történt volna meg, nem hinném el, hogy ennyi macera lehet egy klippel. Az első napon haverom meghúzott véletlen egy autót a Bogárjával, ez 187 rongyos kár lett egyből. (de hálaégnek fizette a biztosító, így maradt a klip 0 forintos költségvetésen.) Így kezdtük és ez a későbbiekben sem lett egyszerűbb. A buszon felejtett magnótól a leégett vinyóig sorolhatnám. Fogom is lehet. Ha lesz kedvem. 2005. végén Nap Költői estjén eljátszotta a Félútont Bérces Viktorral, először itt hallottam meg a dalt és azonnal beleszerelmesedtem. Telefonnal felvettem, teljesen ráflesseltem. Másnap beszéltünk Zselenszkyvel és már meg is volt a terv, hogy ezt a dalt bizony megcsináljuk egy reppes verzióban is. 2006-ban ez meg is történt. De mielőtt továbbszáguldana virtuális ceruzám a bloglementében, befékezek és majd pénteken, egy rövid pihenő után kiderül, hogy az élet a következő kereszteződésnél jobbra fordult-e vagy rosszabbra. Én már tudom. Fú, de sziporkázom ma. Na elballagtam.

 

RAPSTORY 5. rész pénteken!

A videoklip után sem állt meg az élet, kitaláltam, hogy felveszek egy téli hangulatú kisalbumot, ez 2004. decemberében meg is érkezett, a Történet nevet kapta. A 2005-ös évet Kinxtown-okkal indítottuk. Jó kis bulik voltak, minden héten freestyle, Steph majdnem mindig bukott rajta, de csomó ideig folytatta, jár neki a respekt érte. Volt szó róla, hogy lesz egy nagy fehérvári dal, párszor összegyűltünk a Big Wheel-ben a helyiekkel, itt sikerült Pixával „kibékülni”. Kezett fogott velem és Tomiként mutatkozott be, amit elsőre el is hittem. Majd hozzá fűzte, hogy „nyugi, nem foglak megszúrkodni”, mert épp egy késsel játszott. A lényeg, hogy szent lett a béke és készült a közös projekt Stephco-val, Paskával, Pixivel és még jópár fehérvári mc-vel. Olyannyira készült, hogy három tali után be is fuccsolt az egész. De azért jó móka volt. Ez év tavaszán rendezték meg az első It’s Rite Freestyle Battle-t, amin Soka unszolására és az Óriáskerekes sikerek hatására el is indultam. A vicc az volt, hogy a lámpalázat a selejtezőn nem igazán tudtam legyűrni, de hálaégnek tovább jutottam a középdöntőig. Tudni kell rólam, hogy józanon nem tudok freestyle-ozni meg nem is szeretek. Ebben nem vagyok jópofa, oltok undorító módon, a böszmeségi szint ilyenkor valahol a Gecigránát és a Matek után között mozog. Volt annyi eszem, hogy a középdöntőre már bepiázva érkeztem, így le tudtam küzdeni, hogy világít a fény az arcomra és vagy négy kamera veszi egyszerre, amit mondok. Olyannyira le tudtam küzdeni, hogy nem igazán hatott meg az sem, hogy nem szabad káromkodni. Emiatt aztán ki is estem, az adásba meg bekerült egy csodálatos sípszó-szóló úgy kétsoronként. Nem szeretek káromkodás nélkül free-zni, nálam a freestyle azt jelenti, hogy a földbe kell döngölni a másikat, battle-ben a legszemetebb poénokig elmegyek, ilyenkor beadom trógerbe. Ezzel annyi csak a baj, hogy vannak akik szívükre veszik a viccet, ennek általában az a vége, hogy megpróbálják a free-beli hiányosságukat fizikai dolgokkal pótolni. Erre a legjobb példa 2004-ben esett meg egy party-ban, mikor vascsővel futott utánam a legyőzött ellenfél. Az a buli egyébként olyan volt, hogy a 9 éves ugráló kislányoktól kezdve az 50 éves alkoholistáig volt minden a művelődési házban, ahova szervezték.. A dj-knél 5 mp3-mas cédé volt, a szervezők elsírták magukat, a vasútállomásig meg úgy egy órát kellett gyalogolni egy sötét erdő mellett az út szélén. Azóta nem voltam ilyen buliban, de ezekre majd visszatérek egy „Életem top5 legjobb és legrosszabb fellépése” –bejegyzés keretein belül. Nem a szervezőket akarom ezzel bántani, mert ők jó arcok voltak és nem tehettek róla, hogy így sült el a dolog. Na de ezekről bővebben majd máskor. 2005-ben Drezzick rengeteg mp3-mas cédével megdobott, ennek köszönhetően olyan új kedvenceim lettek, mint Elastinen, Curse, Azad vagy Sully Sefil. Nagyon sok európai repp jutott el hozzám, igazi minőségi cuccok, máig is kajálom őket. Drezzickkel régóta jóban voltunk, de ez az év hozott minket még közelebb egymáshoz úgy igazából, ehhez hozzájárult életem első AC-tábora, ahova vele mentünk le. Egyik szomszéd házban Ecküék, másikban Rapszodik és Maszkura. 25-en a kétszemélyes faházban meg előtte, óriás free-party, Pistuck küldi körbe a szilvapáleszt, Maszkos énekel. Ouw… Azóta is emlegetjük a reggel hatos ébresztést, mikor Eckü beront egy barackpálinkával a kezében, és muszáj inni, mert addig nem hagy és amúgyis indulás van lefele azonnal strandra, kezdjünk el piázni. Volt egy csávó, aki víz alatt is tudott vodkát inni. De ezt nem ajánlom senkinek. Meg nem is próbálnám ki. Várom már az idei tábort. Lász barátom az, aki ahogy vége, már számol is vissza, tavaly is elkezdte már júliusban és még mindig az az első, ha talizunk, hogy "na mennyi idő van még". Hehehehe. Jó lesz. Csak érjünk már el odáig, legyen tavasz! Most mondjuk örül a fejem, mert kisütött a nap, rég volt ilyen jó idő. Ma este az AP!-ba Gőz és Artoscsaba érkezik, tartsatok velünk 20.00-tól!

Rapstory 4. rész szerdán!

Na szóval, 2004. augusztusában jött el a fő-fő-fő döntője a versenynek. Mikor kimondták a Zöldpardon színpadán, hogy az első helyezett Fluorid és az Egy pillanat, éppen valahol nagyon hátul álltam, teljesen leblokkoltam, majdnemhogy összeestem, iszonyatosan meg voltam lepve. Futottam a színpadra… Amint az a képen is látható, fülig ért a szám, úgy nézek ki a fotón, mint Fido Dido. A verseny után  pár héttel, szeptember 4-én kijött az első, komolyabb cuccom, az Ahogy érzem, olyan dalokkal, mint a Szeretnék maradni, a Parázs mélyén vagy a Félteni kell. Sokan ezeket mondják a legjobb számaimnak, szerintem az újak jobbak, kiforrottabb a technikám, összetettebbek a szövegeim. Az új cuccomon lesz több „gondolkodós, elszállós” trekk.

Egyébként ebből a minialbumból rendeltek a legtöbbet, de sajnos nem volt 2 évig netem ebben az időben, nem tudtam követni rendesen a maileket, így a végére az utolsó száz darabot már fel sem adtam. Elcsúsztam a postával, ezért inkább feldobtam letöltősbe a lemezt.

Ebben az időben még utáltam a sört. Októberben, mikor lejött Ricsipí, hogy vegyük át a kliphelyszíneket, meg hogy miket akarunk a klipbe, meghívott egy Sopronira, amit megittam és rájöttem, hogy hé, ez nem is olyan szar. Ittam már előtte is, csak akkor túl sokat, meg utáltam a sörnek már a szagát is, ezért nem próbálkoztam többször vele. A sör jó, akkor ott, a fehérvári vasútállomáson ez véglegesen és megváltoztathatatlanul tudatosodott bennem. Azóta hozom fel, mikor valaki fintorog rá, hogy „szereted a sört, csak még nem tudsz róla”. Ezt Rich-Zed tolta régen nekem és igaza lett, tényleg szeretem és erre sokszor igen erősen rájöttem. Az a poén amúgy, hogy a Tudinnis dolgok miatt csomóan azt hiszik, hogy állandóan piázok, pedig ez közel nincs így, szerintem egy átlagembernél nem iszom többet. Bár megesik, hogy igen. Hehehehe.

Vissza a lényeghez, november elsején leforgattuk az Egy pillanat klipjét, ami rá pár napra készre is lett vágva.

Nagyon faja lett, akkoriban a Viva is nyitottabb volt az ilyesmire, még ment a Viva Hip Gerivel, szép idők voltak, annyi hülyeséget mondtam interjúkban, hogy sokan már utáltak érte. Bár akkor azért is utáltak, mert újgazdag vagyok és mindenkit lefizetek, meg mert amúgyis fake az egész. Ez tehetségkutatók után rendszerint mindenkiről kiderül, rólam azóta is sokszor, de még mindig nem látom a sok pénzemet. Pedig nem jönne rosszul, örülnék, ha tényleg gazdag lennék. Jagadigadaj.

A hülye vádakról jut eszembe, múltkor jót nevettem, mikor valaki a fejünkhöz vágta, hogy mi kurvulunk meg az eladásra megyünk rá SP-ékkel. Ugyan már. Mindig is arról írtam és ezután is arról fogok, ami történik velem, ami uralja a hétköznapjaimat, amik körül forognak a gondolataim, amilyen hangulatom éppen van.

Nem fogok keménykedni, mert nem vagyok kemény csávó, nem írok szerelmeset, ha épp nem vagyok az. Szeretem az embereket, és akármit is teszek, ha a legnagyobb hülyeség is, sosem célom, hogy ártsak vele, alapjáraton pozitívan állok mindenkihez. Ezért is esik szarul, mikor valaki látatlanba, anélkül, hogy ismerne véleményt formál rólam és támad. Mikor agymosott kisgyerekek hozzámvágják, hogy drogos vagyok, meg hogy nem vagyok igazi magyar. Súlyos szavak ezek és nem hiszem, hogy ezt itthon bárki is megengedhetné magának, pláne minden alap nélkül.

Pár olyan forma van az életemben, aki ki tudta vívni az utálatomat, ők viszont már tényleg szörnyű figurák és akármennyire is próbálnám és próbáltam, nem tudnék velük közös nevezőre jutni. Úgy gondolom, hogy hogyha valaminek a gyűlölet az alapja, az nem szolgálhat jó célt.
Ééés kis szünet! Még mindig nem jutottam tovább 2004-nél. Hétfőre meglesz 2005. is. Megígérem. Na szép hétvégét mindenkinek, jó bulizást! Én már készülődöm az esti party-ra.

 

Rapstory 3. rész hétfőn!