09.03.12. FLUOR BLOG: RAPSTORY 10. RÉSZ
Megint jó
sokat kellett várni rám, óriás pörgés van szokás szerint. De itt vagyok újra!!!
Bele is vágok akkor. Nyissz.
Tavasszal
SP elhívott a Standardre. Akkor még nem gondoltuk volna, hogy így meg fogja
enni a média a cuccot, de megette jól. Júniusban elkészült az Állj meg-klip,
ezzel berobbant a kiscsávó. Aztán jött egy kis vonalváltás is, azóta teljesen
elhagyta Krisztián a reppet. Szerintem ez jobban is áll neki. Nyáron többször volt
közös fellépésünk, az erről készült videóknak elég nagy és elég jó visszhangja
volt. Szerepelt a tervek között egy közös cucc, de nem lett belőle semmi, azt
még a „váltás” előtt beszéltük meg, utána meg már máshogy alakultak a dolgok. Egy számot sikerült összehozni, a szeptemberi albumom címadó dalát, a Kell az
új is-t.
Jobb is így, attól hogy haverok vagyunk, a zenei ízlésünk még nem
kell, hogy egyezzen. Arról nem is beszélve, hogy a legszerelmesebb szövegem
olyan, mint SP-nek egy alap megfejtése, más témákat érintek máshogy. Mielőtt
azt hinnétek, hogy át is ugrottam a nyarat, kezdhetitek nem azt hinni, mert nem
ugrom át. Tavasz végén – nyár elején megkeresett Hosszú Zsolti, hogy csináljunk
egy élőzenés bulit, nyomulhatnánk, dobjunk össze pár számot. Ez óriási ötlet
volt, az egész album hangulatát felnyomta az éneke és az alapjai is sokat
dobtak a projekten. Szóval a forró évszak albumkészítéssel telt, mondhatnám
sztárosan meg nagyzolva. De nem vagyok sztár meg nem szeretek nagyzolni, ilyen alapon minden hónap "lemezkészítéssel telik", mert mindig töröm a fejemet valamin. Óriás
volt a tavalyi nyár, vitt az őrület magával rendesen. Kidobtam a DörrMe-klipet,
amiből egész komoly medvegyűjtő akció lett. Durva volt látni, hogy sokan hozták
a macit a party-ba. Azért ilyet se látsz sűrűn rapbuliban, meg nem rapbuliban
sem. Megapoén. Már mondtam, hogy szeretem
kicsit felforgatni a dolgokat, ezzel azt hiszem, sikerült is.
Ősszel
megérkezett a „Kell az új is”, ami azóta már letölthetővé vált. Ez megint egy
kicsit visszafogottabb cucc lett, egy csúnya szó van az egész albumon. Akit
érdekel egy kicsit bővebben, itt egy kritika. Októberben jött volna ki a
Rejtenélek című dal klipje, de sajnos semmi nem alakult jól. Sietnünk kellett
volna, mert Zsolti október végén ment ki Németországba. Siettünk is, csak egy
másik klip lett belőle, a Jó lesz így, miután a másik befuccsolt. Egyik este kitaláltuk, hogy mielőtt
Zsolti lelép, csináljunk gyorsba valami videót. Másnap délután leforgattuk az
egészet, rá pár napra feldobtam youtube-ra. Nem annyira a nagyközönségnek szólt, inkább egyfajta emléket
állítottunk a közös „munkának”. Persze az új lemezen is lesz több Zsoltis
dal, de így már más az egész, hogy kinn él. Ahogy stúdiózni is más már, ősz óta
vége annak, hogy átugrom a Pixihez pár sörrel, hiszen szeptemberben
felköltözött Pestre. 70 km-rel több
utazás, de nem halok bele. Csak így ritkábban találkozunk. Jót tett neki az új
légkör, csak vigyáznia kell, hogy ne hajtsa túl magát, mint a múlt héten. Kicsit
betett a napi hat energiaital, kávé, cigi meg a meló rogyásig. De legalább most
leállt a cigivel. Én nem dohányzom, meg nem is szeretem, ha számomra fontos
emberek cigiznek. Azt meg végképp nem kedvelem, ha egy csaj nyomja. Saaajnos ez
van. Próbálok mindig mindenkit lebeszélni, de nem olyan egyszerű, van aki nem
is akar leszokni, van aki meg elvan évekig a „már leszokóban vagyok”-dumával. Jó, nyilván nem érthetem ezt, mert sosem szoktam rá, kétszer
kipróbáltam, de nem jött be.
Értelmetlennek találom. Talán nekem nem sikerült
előcsalogatni belőle azt a varázst, amit másnak igen. Szörnyen zavarna,
hogy a kezemnek meg mindenemnek
cigiszaga van. Attól is kivagyok néha, mikor hazajövök buli után és bűzlök a
füsttől. Ejj, hát nem elkalandoztam. Ennek aztán sok köze van a rapstory-hoz. Őő,
hol is tartottam? Változások, ősz! Az a megtiszteltetés ért, hogy szeptembertől az AP! társműsorvezetője lettem, azóta hétfőnként Ecküvel nyomatjuk a rapműsort, de néha-néha Pix is leugrik. Kész branddé kezdi kinőni magát ez az apposdi, sok tervünk van még... Jut eszembe, Blokk! November végén kaptam négy napra egy kamerát az
MTV-től, hogy vegyem fel, hogy telik a napom. Ez később le is ment, meg fel is
raktam youtube-ra, de töröltem, mert a ígyis már kaptam a
figyelmeztetést, hogy a Viacom tulajdonában lévő videókat nem lehet feltölteni,
blablabla. De nem csak ezért szedtem le végül, hanem mert nem tetszik. Éppen
szakítás után voltam, szörnyű idő volt végig, nem adta annyira a szitu, ez
látszódik a videón is. Árnyéka voltam önmagamnak, hülyeségeket beszéltem, nem
annyira jó az a felvétel. Rosszul nem jött a dolog, hisz egy, aznap éjjel rögzített részeg
freestyle alkalmából megszületett a Getyigránát. Vicces, hogy először magamtól
hallottam ezt a szót, másnap visszanézve egy képszakadásos este után. És
akkor helyben is vagyunk, decemberben kidobtam a „gránátot”, nagyot robbant,
zsíros látogatottságot produkált minden megjelenési felületen, szeretitek. Szilveszter
előtt még kijött a Snow Attack című dal és ezzel a 2008-as év is véget ért. A
rapstory viszont még nem, nemsokára érkezem az utolsó résszel, amiben
összefoglalom az eddigieket, a hip-hopot, ahogy régen elképzeltem és ahogy most
áll.
- Tudinni Tomika blogja
- A hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges






Héjhó! Te mindig tudsz
Héjhó!
Te mindig tudsz valami újat mutatni, mindig egy másik oldaladat mutatod, és igazán elgondolkodtató dolgokat írsz. nem gondoltál még arra, hogy jobban belefolly ebbe az egész írásosdiba?:) persze tudom, hogy sok a dolgod, de hébe-hóba szerintem nagyobb löketű dolgokat is össze tudnál hozni, amiből aztán ki tudja, egész jó dalszöveg lehetne. Csak úgy spontán. Ez a szó nagyon jellemez Téged, ezért alkotsz azokat, amiket:)
Élj még vagy 100 évig, kérlekszépen!:)
üdv
(:
szia írogatok, éppen a
szia
írogatok, éppen a múlt héten történt meg az, hogy egy blogbejegyzésnek indult írásból született egy dalszöveg. :)
aztán ki tudja, ahogy te mondtad, spontán majd lehet születik egy-két 'nagyobb' dolog is, most a rapstory után jó lesz megint kötetlenül blogolni.
köszönöm a szép szavakat!
üdv
fluor:)