A videoklip után sem állt meg az élet, kitaláltam, hogy felveszek egy téli hangulatú kisalbumot, ez 2004. decemberében meg is érkezett, a Történet nevet kapta. A 2005-ös évet Kinxtown-okkal indítottuk. Jó kis bulik voltak, minden héten freestyle, Steph majdnem mindig bukott rajta, de csomó ideig folytatta, jár neki a respekt érte. Volt szó róla, hogy lesz egy nagy fehérvári dal, párszor összegyűltünk a Big Wheel-ben a helyiekkel, itt sikerült Pixával „kibékülni”. Kezett fogott velem és Tomiként mutatkozott be, amit elsőre el is hittem. Majd hozzá fűzte, hogy „nyugi, nem foglak megszúrkodni”, mert épp egy késsel játszott. A lényeg, hogy szent lett a béke és készült a közös projekt Stephco-val, Paskával, Pixivel és még jópár fehérvári mc-vel. Olyannyira készült, hogy három tali után be is fuccsolt az egész. De azért jó móka volt. Ez év tavaszán rendezték meg az első It’s Rite Freestyle Battle-t, amin Soka unszolására és az Óriáskerekes sikerek hatására el is indultam. A vicc az volt, hogy a lámpalázat a selejtezőn nem igazán tudtam legyűrni, de hálaégnek tovább jutottam a középdöntőig. Tudni kell rólam, hogy józanon nem tudok freestyle-ozni meg nem is szeretek. Ebben nem vagyok jópofa, oltok undorító módon, a böszmeségi szint ilyenkor valahol a Gecigránát és a Matek után között mozog. Volt annyi eszem, hogy a középdöntőre már bepiázva érkeztem, így le tudtam küzdeni, hogy világít a fény az arcomra és vagy négy kamera veszi egyszerre, amit mondok. Olyannyira le tudtam küzdeni, hogy nem igazán hatott meg az sem, hogy nem szabad káromkodni. Emiatt aztán ki is estem, az adásba meg bekerült egy csodálatos sípszó-szóló úgy kétsoronként. Nem szeretek káromkodás nélkül free-zni, nálam a freestyle azt jelenti, hogy a földbe kell döngölni a másikat, battle-ben a legszemetebb poénokig elmegyek, ilyenkor beadom trógerbe. Ezzel annyi csak a baj, hogy vannak akik szívükre veszik a viccet, ennek általában az a vége, hogy megpróbálják a free-beli hiányosságukat fizikai dolgokkal pótolni. Erre a legjobb példa 2004-ben esett meg egy party-ban, mikor vascsővel futott utánam a legyőzött ellenfél. Az a buli egyébként olyan volt, hogy a 9 éves ugráló kislányoktól kezdve az 50 éves alkoholistáig volt minden a művelődési házban, ahova szervezték.. A dj-knél 5 mp3-mas cédé volt, a szervezők elsírták magukat, a vasútállomásig meg úgy egy órát kellett gyalogolni egy sötét erdő mellett az út szélén. Azóta nem voltam ilyen buliban, de ezekre majd visszatérek egy „Életem top5 legjobb és legrosszabb fellépése” –bejegyzés keretein belül. Nem a szervezőket akarom ezzel bántani, mert ők jó arcok voltak és nem tehettek róla, hogy így sült el a dolog. Na de ezekről bővebben majd máskor. 2005-ben Drezzick rengeteg mp3-mas cédével megdobott, ennek köszönhetően olyan új kedvenceim lettek, mint Elastinen, Curse, Azad vagy Sully Sefil. Nagyon sok európai repp jutott el hozzám, igazi minőségi cuccok, máig is kajálom őket. Drezzickkel régóta jóban voltunk, de ez az év hozott minket még közelebb egymáshoz úgy igazából, ehhez hozzájárult életem első AC-tábora, ahova vele mentünk le. Egyik szomszéd házban Ecküék, másikban Rapszodik és Maszkura. 25-en a kétszemélyes faházban meg előtte, óriás free-party, Pistuck küldi körbe a szilvapáleszt, Maszkos énekel. Ouw… Azóta is emlegetjük a reggel hatos ébresztést, mikor Eckü beront egy barackpálinkával a kezében, és muszáj inni, mert addig nem hagy és amúgyis indulás van lefele azonnal strandra, kezdjünk el piázni. Volt egy csávó, aki víz alatt is tudott vodkát inni. De ezt nem ajánlom senkinek. Meg nem is próbálnám ki. Várom már az idei tábort. Lász barátom az, aki ahogy vége, már számol is vissza, tavaly is elkezdte már júliusban és még mindig az az első, ha talizunk, hogy "na mennyi idő van még". Hehehehe. Jó lesz. Csak érjünk már el odáig, legyen tavasz! Most mondjuk örül a fejem, mert kisütött a nap, rég volt ilyen jó idő. Ma este az AP!-ba Gőz és Artoscsaba érkezik, tartsatok velünk 20.00-tól!