09.01.16. FLUOR BLOG - RAPSTORY 2. RÉSZ

Na szóval, 2004. augusztusában jött el a fő-fő-fő döntője a versenynek. Mikor kimondták a Zöldpardon színpadán, hogy az első helyezett Fluorid és az Egy pillanat, éppen valahol nagyon hátul álltam, teljesen leblokkoltam, majdnemhogy összeestem, iszonyatosan meg voltam lepve. Futottam a színpadra… Amint az a képen is látható, fülig ért a szám, úgy nézek ki a fotón, mint Fido Dido. A verseny után  pár héttel, szeptember 4-én kijött az első, komolyabb cuccom, az Ahogy érzem, olyan dalokkal, mint a Szeretnék maradni, a Parázs mélyén vagy a Félteni kell. Sokan ezeket mondják a legjobb számaimnak, szerintem az újak jobbak, kiforrottabb a technikám, összetettebbek a szövegeim. Az új cuccomon lesz több „gondolkodós, elszállós” trekk.

Egyébként ebből a minialbumból rendeltek a legtöbbet, de sajnos nem volt 2 évig netem ebben az időben, nem tudtam követni rendesen a maileket, így a végére az utolsó száz darabot már fel sem adtam. Elcsúsztam a postával, ezért inkább feldobtam letöltősbe a lemezt.

Ebben az időben még utáltam a sört. Októberben, mikor lejött Ricsipí, hogy vegyük át a kliphelyszíneket, meg hogy miket akarunk a klipbe, meghívott egy Sopronira, amit megittam és rájöttem, hogy hé, ez nem is olyan szar. Ittam már előtte is, csak akkor túl sokat, meg utáltam a sörnek már a szagát is, ezért nem próbálkoztam többször vele. A sör jó, akkor ott, a fehérvári vasútállomáson ez véglegesen és megváltoztathatatlanul tudatosodott bennem. Azóta hozom fel, mikor valaki fintorog rá, hogy „szereted a sört, csak még nem tudsz róla”. Ezt Rich-Zed tolta régen nekem és igaza lett, tényleg szeretem és erre sokszor igen erősen rájöttem. Az a poén amúgy, hogy a Tudinnis dolgok miatt csomóan azt hiszik, hogy állandóan piázok, pedig ez közel nincs így, szerintem egy átlagembernél nem iszom többet. Bár megesik, hogy igen. Hehehehe.

Vissza a lényeghez, november elsején leforgattuk az Egy pillanat klipjét, ami rá pár napra készre is lett vágva.


Nagyon faja lett, akkoriban a Viva is nyitottabb volt az ilyesmire, még ment a Viva Hip Gerivel, szép idők voltak, annyi hülyeséget mondtam interjúkban, hogy sokan már utáltak érte. Bár akkor azért is utáltak, mert újgazdag vagyok és mindenkit lefizetek, meg mert amúgyis fake az egész. Ez tehetségkutatók után rendszerint mindenkiről kiderül, rólam azóta is sokszor, de még mindig nem látom a sok pénzemet. Pedig nem jönne rosszul, örülnék, ha tényleg gazdag lennék. Jagadigadaj.

A hülye vádakról jut eszembe, múltkor jót nevettem, mikor valaki a fejünkhöz vágta, hogy mi kurvulunk meg az eladásra megyünk rá SP-ékkel. Ugyan már. Mindig is arról írtam és ezután is arról fogok, ami történik velem, ami uralja a hétköznapjaimat, amik körül forognak a gondolataim, amilyen hangulatom éppen van.

Nem fogok keménykedni, mert nem vagyok kemény csávó, nem írok szerelmeset, ha épp nem vagyok az. Szeretem az embereket, és akármit is teszek, ha a legnagyobb hülyeség is, sosem célom, hogy ártsak vele, alapjáraton pozitívan állok mindenkihez. Ezért is esik szarul, mikor valaki látatlanba, anélkül, hogy ismerne véleményt formál rólam és támad. Mikor agymosott kisgyerekek hozzámvágják, hogy drogos vagyok, meg hogy nem vagyok igazi magyar. Súlyos szavak ezek és nem hiszem, hogy ezt itthon bárki is megengedhetné magának, pláne minden alap nélkül.

Pár olyan forma van az életemben, aki ki tudta vívni az utálatomat, ők viszont már tényleg szörnyű figurák és akármennyire is próbálnám és próbáltam, nem tudnék velük közös nevezőre jutni. Úgy gondolom, hogy hogyha valaminek a gyűlölet az alapja, az nem szolgálhat jó célt.
Ééés kis szünet! Még mindig nem jutottam tovább 2004-nél. Hétfőre meglesz 2005. is. Megígérem. Na szép hétvégét mindenkinek, jó bulizást! Én már készülődöm az esti party-ra.

 

Rapstory 3. rész hétfőn!

resp.

na csá norbi vagyok pest mellől először kb 1 éve átküldte spanom a köbánya kispest metron a matekutánt...először félighalgatam meg me nemnagyon izgatot az eféle műfaj de aztán végighalgattam és mondnom megnézem ez kicsoda aztán egyre több számodat töltöttem le hála ingyen letölthetőségnek;) és megszerettem ezt a stilustés állandoan a te számaidmenek ithon meg fülembe buszon metron vonaton suliba. és a gecigránáát a suliba joformán névjegyemé vált és mindenki ezttolja:D s tudják ha jövök akor megy a gecigránát és fluor. nagyábolenyit akartam hogy csakigy tovább mert "zsir a buli, többen hánytak":D -ja és irhatnál az ismerőseidről:pixa eckü sp...megismerkedésetekstb... várjuk.

szeva köszi szépen,

szeva

köszi szépen, jólesnek a soraid és örülök, hogy megszeretted a stílust is. :)
hmm, majd menet közben szóba jön még ez is, hogy kivel hogy.

pacsi
fluor

Szia!Ne aggódj sztem sokkal

Szia!Ne aggódj sztem sokkal többen vagyunk akik bínak és szeretik a zenédet mint aki fikázza,de őket csak sajnálni lehet!
:)Bírom mikor így elkalandozol a szövegírás közben..:)

:D

Nagyon jó ez a Rapstorys történet de egyetlen egy dolgot nem értek :D : Jagadigadaj. ez mit is takar ? :D :D

idézet

http://www.youtube.com/watch?v=FFPLJVNfIww

idézet a régi, "ha én gazdag lennék" kezdetű dalból. :)